kedd, 05 április 2016 18:07

„És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek” (Babits Mihály)

„És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek” (Babits Mihály)

 

Iskolánkban március 18-án rendeztük meg a már régóta hagyománnyá vált és nagy népszerűségnek örvendő versenyünket, a népdaléneklési versenyt, melynek a Művelődési Ház két nagy terme adott otthont. A jelentkezőknek egy szabadon választott dalcsokorral és egy szadai népdallal kellett készülniük. 104 versenyző állt ki társai és a zsűri elé, ki jobban izgulva, ki kevésbé. A megnyitó műsorszámot Antal Édua és Horváth Viktor adta, akik a 80 páros és csoportos indulót zsűrizték, dr. Dulai Sándorné és Bajkai Laura mellett. A24 egyéni versenyzőt Novák Lászlóné, Greffné Kállai Tünde, Kovács Éva és Gyenes Krisztina hallgatta és pontozta szakértő füllel. Figyelte a zsűri a dalválogatást, a kiállást, az előadásmódot, a stílusérzéket, az összhatást. Ez alapján három kategóriában hirdettek győzteseket: arany-, ezüst- és bronz minősítésű oklevél tulajdonosai lehettek az indulók.  Ajándékul az oklevél mellé választhattak a gyerekek az Önkormányzat felajánlásából angol nyelvű kiadványt a környék nevezetességeiről, Szada címerrel ellátott kitűzőt, a Szada Nova KFT-től falinaptárat és a Stihl Márkakereskedés jóvoltából sapkát, karkötőt és cukrot. A Kulturális Alapítvány Szadáért nevében Novák Lászlóné különdíjban részesítette azt a versenyzőt, aki a választott szadai népdalt a legszebben énekelte el. Ő Szarka Imola 3.a. osztályos tanulónk lett. Nagyon örültek a gyerekek az ajándékoknak és ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a rendezvény támogatóinak.

Arany minősítésben, nagy dicséretben részesítette a zsűri a következő diákjainkat, kik ráadás ajándékképpen a Modul Stúdióban felénekelhetik dalaikat és egyedi CD-n megkapják azt:

Egyéni kategóriában

Páros kategóriában

Csapat kategóriában

Petrik Liza 2.a.
Lengyel Fruzsina 2.a.
Taba Mátyás 2.a.
Udvarhelyi Fanni 2.b.
Ébert Adél 2.c.
Nagy Szófia 2.c.
Csermák Lia 2.c.
Vágó Panna 5.a.
Csorba Martin 5.b.

Jakus zsuzsanna-Somogyi Júlia 1.b.

Gyöngyösi Liliána-
Ács Emese 3.a.

Topolánszky Viola-Jakobowski Ella 5.b.

Kiss Viktória-
Kontra Judit 6.b.

Karsai Panni-Pap Jázmin-Deliagosz Sztamatisz 2.b.

Fritsche Szófia-Tanyi Réka-Kőrös Emília-Zala Kovács Laura-Katona Jázmin 3.b.

Laczkó Bálint-Kaszta Dániel-Lacsny Benedek-Krén Dávid-Simon Bence 4.a.

Kiss Emília-Petrik Boglárka-Diósi Csenge-Szabó Emese 4.a.

Balogh Nóra-Bányász Laura-Triff Melinda 5.a.

Almási Júlia-Tanyi Luca-Kapdebo Anna-Mező Boglárka-Michaelisz Kinga 5.b.

Köszönet még egyszer minden felkészítő pedagógusnak, lelkes induló diáknak, zsűrinek, támogatóknak, hogy hozzájárultak ehhez a sikeres rendezvényhez.

 Találkozzunk és énekeljünk együtt örömmel jövőre is!

                                                                                                              Simonné Horváth Anikó (szervező)

 

 

 

Egyéni versenyzők

Egyéni versenyzők

Kulturális Alapítvány Szadáért különdíjasa Szarka Imola 3.a. osztályos tanuló

2.b. osztály díjazottjai

 
 
 
iskolalogo

Esemény naptár

Április 2024
V H K Sz Cs P Szo
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30
csengetési rend