Egyszer, amikor koncerten voltam, a szervezők a tér közepére szereltek egy ajtót, aminek a tetejére az volt írva: „Hagyd kint a valóságot.” És ez a tábor pontosan ilyen volt.

 

 

Amint megérkeztünk a táborba a telefonokat már csak arra használtuk, hogy néha fotózzunk vele, vagy felhívjuk a szülőket, hogy egyben vagyunk. Nem volt több facebookozás, vagy írogatás a másiknak, mert mindig annyi minden történt, hogy ilyesmikre nem volt idő. Ez nagyon jó, mert legalább elszakadtunk kicsit a folytonos telefon nyomkodástól és rájöttünk mennyi olyan élmény van, ami sokkal jobb ennél.   Én úgy indultam el reggel a találkozó pontra, hogy majd lesz egy jó program a haverjaimmal, akiket ismerek, és nagyon jól fogjuk érezni magunkat. Ehelyett a tanárok és a tábori hangulat sokkal többet adott, mint amire számítottam. Nagyon sok új barátságra tettem szert, és olyanokkal beszélgettem szinte a legtöbbet, akiket csak látásból ismertem, vagy csak néha köszöntünk egymásnak. A táborban lévő rengeteg programnak köszönhetően sokkal közelebb kerültem a barátimhoz, hiszen mindezt együtt csináltuk, együtt éltük meg. Az őrimagyarósdi Fenyves táborban dolgozó emberek is hihetetlenül jószívűek és segítőkészek voltak, a reggeli, ebéd és vacsora nagyon finom volt. A tanárok által szervezett programokban sosem csalódtunk, mert mindig volt bennük valami különleges, amitől mindig változatosak voltak az ott töltött napok. Egyetlen szomorú része volt a tábornak. Amikor megérkeztünk és rá kellett döbbennünk, hogy mostantól megint minden ugyanolyan lesz, és visszatérünk a hétköznapokba.

 

A sok strandolás, a sátorban lévő hajnalig tartó beszélgetések, a tábortűz, az élményfürdőzés, a bobozás, és más programok tették ezt a tábort egy felejthetetlen emlékké.