péntek, 15 július 2016 15:07

Novaj tábor

 
2016. június 25.- 29.
 
A szokásokhoz híven az idei nyár sem maradhatott Jurta tábor nélkül. Felsős osztályfőnökként – az osztályom társaságában – már tavaly részesültem Judit néni és Pista bácsi vendégszeretetében, így örömmel csatlakoztam az idei csapathoz, mint kísérőtanár.
 
Minden reggelt azzal kezdtük, hogy mesehallgatás közben átgondoltuk, ki milyen élményt, tapasztalatot visz haza az előző napról. A tábori élményekről a gyerekek naplót is vezettek. Az alábbi sorok a gyerekek élményeiből szemezgetnek.
 
  „Nagyon jó volt a tábor első napja. Amikor leszálltunk a vonatról (Eger), kicsit sétáltunk és megálltunk egy játszótéren... Utána átmentünk egy buszra és odament a buszmegállóhoz. Odavitt egy tóhoz (Felsőtárkány), ahol még egy játszótér is volt. Itt jó volt trambulinozni, hintázni. Elmentünk az erdőbe, ahol várt minket egy fiú meg egy lány, akit úgy hívtak, hogy Flóra és Gergő. Ők vezettek minket. A túrázás izgalmas volt. Találtunk madártollat, négylevelű lóherét. Ismerkedünk a madarakkal, a gombákkal. Kis edénykékbe gyűjthettünk bogarakat. Amikor visszaérünk, még denevéreket is láttunk. A túra végén egy forrás vizét tölthettük a kulacsainkba.
Az este volt a legjobb: buliztunk. A székfoglaló játék során megtanultunk egy más nevét. Amikor lefekvési idő volt, akkor elemlámpáztunk. A napot Pista bácsi, Judit néni és Piroska néni esti meséi zárták mindegyik jurtalakó részére.
 
Vasárnap játékos nap volt. Tetszett, hogy mozaikot kellett kirakni, a képről pedig mesét írtunk. Sokat lehetett társasjátékozni. Új játékokat tanulhattunk. A legjobban a társasjátékok közül a kavicsos tetszett. A kavicsokat mi szedtük a tóparton. Képeket is kirakhattunk belőlük. A pálcikás játék is nagyon tetszett. Rajzoltunk, labdáztunk. A rablópandúr játékkal is megismerkedtünk. Át is neveztük azonnal rablókandúrnak. Sokat nevettünk. Két játék között dinnyéztünk. Nagyon vicces volt a zokni – csata. Eger ostormát játszottuk el zokni-lövedékkel (saját zokniainkat felhasználva) Este néztük a focimeccset. Sajnos 4-0-ra kikaptunk.
Hétfőn megint játszottunk, de kipróbáltunk mást is: páros versenyek voltak. Újabb közmondásokkal is gazdagabbak lettünk. Felcsaptunk kódfejtőknek. Jó volt a sok játék, a számháború, az amerikai foci és a rablópandúr. Esett az eső. Eső után bébi békákra vadásztunk. Délután kürtöskalácsot csináltunk. Sokat beszélgettünk egymással. Este nagyon vártunk már az esti mese folytatását.
 
Kedden jött egy természetismeretes néni. Bogarakról és növényekről tartott nekünk foglalkozást. Sokat bóklásztunk. A sok játék ma sem maradhatott el. Uzsonnára fagyit kaptunk és nagyon finom volt. Sokat készültünk estére. A záróesten produkciókat adtunk elő. Az előadások nagyon viccesek és jók voltak. Én énekeltem egy szadai népdalt. Volt mese, ének, tánc, poharazás, karate - rocky bemutató. A produkciók nyertesei: a poharazók, a kincskeresők, és kis Bálint. Akik nyertek, fagyit kaptak.  A tábortűz szuper volt. Mi is segítettünk benne. Pista bácsi nagyon jó képeket készített rólunk. Piroska néni felkapott az ölébe. Végül egy tablót készítettünk. Szerintem nagyon jó lett. Mindenki csinálta vele valamit. Jó későn fürödtünk és jó későn feküdtünk le. Az esti mese sem maradhatott el!!! Éjjel nagyon hideg volt .
De a hidegen hamar túltettük magunkat, ugyanis a szerdát mindenki nagyon várta: strandra mentünk. Reggel mindenki kipattant az ágyból, pakolt, készülődött. Judit néni szerint rekord idő alatt összekészülődtünk az induláshoz. Irány a strand: pancsikolás, csúszda, Piroska néni dobált minket a vízben, sok nasi, lángos, hot-dog …. ” 
Fűziné Visi Piroska
 
 
iskolalogo

Esemény naptár

Április 2024
V H K Sz Cs P Szo
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30
csengetési rend