„Elvan a gyermek, ha játszik”- avagy az iskola leghosszabb képregénye
Unger Dóra pedagógus beszámolója

Már napok óta nagy volt a csönd az 1.a osztályban,ami meglepetésként érte a gyereksereg felnőtt vezetőit. A mindig izgő-mozgó gézengúzok nagy munkában voltak: egy játék figuráitól inspirálódva képregényt kezdtek rajzolni. Saját elhatározásukból naponta több darabbal bővítették történetüket. Volt, aki csatát szeretett volna ábrázolni, volt, aki csak egy táj, és kedvenc karaktere lerajzolására vágyott. De sebaj, ez mind felkerülhetett a palettára, és a rajz csak nőttön-nőtt. Mikor már a tanár néniknek is feltűnt a papiruszok folytonos felgörgetése, rákérdeztek a műalkotásra, aminek történetét csillogó szemmel megüdvözülve meséltek el nekik a lurkók. Nem is kellett több, máris két kis futárt küldve az igazgatói irodába meghívtuk az iskola elöljáróit egy rögtönzött kiállításra. Mikor az eseményre sor került, olyan hosszú papirusz tekercset kellett kibontaniuk az 1.a-s fiúknak, hogy az aula teljes hossza nem volt elég rá, még a lépcsőre is fel kellett menni, hogy kiteríthessék csoda művüket.

A meghívott vendégek nem győztek csodálkozni a látványon, mire a művészek düledező mellkassal, nagy ovációval tekerték össze több órán és napon át készített alkotásukat.

A tekercs körülbelül 12 méterre rúgott. Mit nekünk minecraft, és számítógép-tablet csodajátékok, ha a színes ceruza és némi fantázia is ily csodákra képes. Még mindig, és mindörökké. Elvan a gyermek, ha játszik, hát hagyjuk neki.